Zene/szerzés/ és tudatmódosítás

Szellemi táplálék az alkotóknak

Mióta a zene kialakult – és mióta ember az ember -, az alkotók köztudottan nyúlnak mindenféle tudatmódosító szerekhez ihletszerzés gyanánt. Van, aki felvállalja ezt – szembeszállva a társadalmi normákkal, és van, aki tagadja – ezzel hitelét vesztve. Mert ugye aki hallucinációról énekel, attól elvárjuk, hogy valós élményei alapján írja le azt. Mit tehet ez ellen a büntetőjog? Drogosnak kell lennünk, hogy zenélhessünk? Vagy éppen a zenélés vonja maga után a drogozást?

Paul McCartney bevallotta, hogy fénykorában szinte minden drogot kipróbált – akárcsak a Beatles többi tagja -, bár kihangsúlyozta, hogy ő a legtöbből nem is érzett semmit. Ez természetesen jogi szempontból tejesen irreleváns. Pault 1980-ban Tokióban még le is ültették – bár csak tíz napra, kitoloncolása előtt – nagyobb mennyiségű (negyed kiló) marihuána birtoklásáért. “New Yorkból jöttünk, ahol nagyon jó minőségű füvet szereztem be. Tudtam, hogy hamarosan indulunk Japánba, és addig képtelenek leszünk elfogyasztani az egészet. De a cucc annyira jó volt, hogy nem akartam lehúzni a vécében, ezért döntöttem úgy, hogy magammal viszem” – mesélt a nehéz döntésről.

Ezért vajon volt, aki megvetette a rajongók közül? Nem hinném. Vagy ott van még Lennon, és méltán híressé/hírhedté vált dalszövege, a Lucy in the Sky with Diamonds, melyet egy LSD trip motivált. Ezt John tagadta – mondván, hogy a kisfiának rajzát bámulva ötlötte ki a szöveget, de később egyértelműen kiderült, hogy nem így volt; akárcsak a Day Tripper, és még számtalan híres nóta.

A virággyermekek generációja nem véletlenül volt ily tökéletes összhangban a zenével. Gondoljunk a Doors-ra, aminek frontembere Jim Morrison köztudottan a világ egyik legnagyobb hedonistája volt. Vagy a Pink Floyd. Esetleg a Jefferson Airplane. A példák végtelenek.

De haladjunk picit vissza az időben. Itt van mondjuk a sznobkörökben elhíresült jazz. A tudatmódosítás – bár legális formában – ugyanúgy jelent volt. A nagy jazz zenészek kezdetektől fogva döntötték magukba az alkoholt, és bódult fejjel komponálták számaikat. Természetesen itt is, meg egyébként mindenhol megfigyelhetők kivételek, bár az elnyomó többségre igaz, hogy valamit ’használt’.

„A rocksztárok nem költenek drogra, ajándékba kapják azt…” – hangzik el számtalan filmben, riportban, írásban a híres aforizma. Gondoljunk a Rolling Stones-ra, Mick Jagger vagy Keiths Richards kokain botrányaira. A gitáros Keiths azt állítja: egy drogos buli alkalmával, kokainnal elkeverve felszippantotta az apja hamvait is. Elég bizarr ezt elképzelni, de az öreg rockerből simán ki lehet nézni ilyesmit. A legendává vált Nirvana zenekar énekesét, Kurt Cobaint a mai napig gyászolják rajongói. A ritalinfüggő Kurt a Marina Del Rey-i drogrehabilitációs központot 1994. április 1-jén hagyta el. 7 nappal később holtan találták meg. Abban az időben a paparazzik már nem tudtak olyan képet készíteni az énekesről, amelyen tiszta tekintete lett volna. Az egyedülálló hanggal rendelkező Janis Joplin 1970-ben halt meg túladagolásban. A sort folytathatnánk még Elvis Presley-vel, Jimmy Hendrix-el, vagy Marilyn Monroe-val is. Augusztus elején került napvilágra a hír, hogy Amy Winehouse politoxikomániájának köszönhetően, olyan koktélt erőltetett magába, ami heroinból, kokainból és ketaminból állt. A buli a kórházban ért véget – Amy gyomormosásával. És ha valahol, talán itt kell leszögeznünk egy fontos tényt. Nem mindegy, hogy azért fogyasztunk drogot, hogy foskészre csapjuk magunkat, vagy azért, hogy alkossunk! Az alkotás folyamatában nagy segítségünk lehetnek bizonyos szerek, de a határvonalat erősen meg kell húznunk, mivel az addikció és függőség által hamar visszanyalhat a fagyi!

Vagy ha kicsit közelebbről megvizsgáljuk az elektronikus zenei irányzatokat, nagyrészt ezek is összefüggésbe vonhatók a tudatmódosítással. A house vagy techno partiknak kétségtelen kelléke a szintetikus drogok használata (extacsy,amfetamin,kokain), éppúgy mint a goa-bulikon a hallucinogének (LSD,varázsgomba). Ez a tény maga után vonhatja a DJ szerhasználatát, abból az okból adódóan, hogy ha azt akarja, hogy a bódult hallgatóságot átjárja a zenéjének esszenciája, akkor bizony neki is meg kéne hallgatni legalább egyszer ’betépve’ azt. Legalábbis így lenne logikus. (mellékesen ajánlom mindenki figyelmébe a ’Nesze neked Pete Tong’, és a ’Berlin Calling’ c. filmeket)

„A pszichedelikus zenék elsősorban hangzásukban és struktúrájukban különböznek a többi stílustól. Ez bizonyára nem véletlen, hiszen azok, akik ilyen zenét készítenek, megpróbálják úgy összeállítani azt, hogy egy általuk elgondolt hatást érjenek el és egy adott tudatállapotot, érzetet ragadjanak meg. Ha tehát ezek a zenék eleve más tudatállapotba akarják repíteni az embert, akkor adja magát, hogy azok fogják elsősorban hallgatni, akik amúgy is érdeklődnek a módosult tudatállapotok elérése iránt (akár drogok, meditáció, vagy egyéb útón).” idézet a goa.hu fórumáról.

Tudományosan alátámasztott, hogy a drogok – főleg a hallucinogének – fokozzák az érzékelés minden formáját, így a hallást is, mely ezáltal sokkal kifinomultabban tud működni. Az álomszerű, felfokozott tudatállapot, a kreativitás ajándéka egyértelműen a ’hunyó’ azért, hogy komponálás – és természetesen a vizuális kiteljesedés miatt minden más kreativitást megkövetelő művészeti ágak, melyekre most nem térnék ki – ily tökéletességgel végbe tudnak menni.

Ezen kívül érdekesség, a Sraight Edge (sXe) mozgalom, aminek kialakulása a 80as 90es évek harcore zenéivel köthetők össze. Ez egy életmód, melynek lényege, hogy a követői nem dohányoznak, nem fogyasztanak sem alkoholt, sem drogokat, sok esetben vegetáriusok (vagy vegánok), és nem élnek szexuális életet sem. Szem előtt tartják az emberséget (őszinteség, segítségnyújtás, odafigyelés, becsületesség, erkölcsös élet), a környezet védelmet. Ez az életmód nagyban hasonlít a középkorban, kolostorokban és más zárdákban élő vallásos emberekre, Isten nélkül, punkzenével megspékelve. “A straight edge a lázadás egy szokatlan formája – lázadás a lázadás szokásos formái ellen”
- Beth Lahickey. Zenéjük dalszövegeiben ezt hangoztatják, példát statuálva a többieknek. Ez a mozgalom totálisan elítél és megvet mindenféle tudatmódosítást, ellentétben a fent említettekkel.

A drogok, a zene – és annak dalszövegének – kapcsolata jogilag két kérdést vet fel.  Az egyik, hogy a kábítószerrel való visszaélés tényállás szerű magatartása megállapítható-e? Erre a kérdésre a válasz egyértelmű: nem. Másik kérdés, hogy megvalósít-e felbujtást kábítószer használatra, erre is nemleges a válasz. Csak akkor lehet e cselekedet jogi következmények velejárója, amennyiben konkrét bűncselekmény elkövetésére meghatározott személyt bujt fel, és amennyiben ez eredményesnek is bizonyul. A dalszövegek társadalomra való veszélyessége teljesen absztrakt és távoli probléma, így nincs büntetőjogi relevanciája. Ha lenne, szinte az egész popszakma rács mögött csücsülne. Így tehát a tudatmódosításról szóló zenék a szerzői szabadságba abszolút beleférnek.

A végső konklúzió talán az lehet, hogy a tudatmódosítás által nyert kreativitást ily módon felhasználni nem jelent hátrányt a zeneszerzésben, sőt. De ne tévesszen meg senkit a dolog, akinek egyébként nincsenek ötletei, ne higgye, hogy a drogtól lesznek. Ez olyan, mintha valami eleve meglévő dolgot más szemszögből megvizsgálnák, és ennek hatása által próbálnánk tovább tökéletesíteni.

De abba érdemes belegondolnunk, hogy ha nem lenne a ’csúnyagonosz’ drog, akkor nem hallgathatnánk a Shine On You Crazy Diamondot, a Little Less Conversationt, vagy a Roadhouse Blues őrületes, és önmagában is extázisba ejtő gitárszólóit, és még többtízezer világszinten elismert mesterművet sem.

Forrás: GonzoPress Magazin

Írta: bagolyszkij

Címkék:beatles, drog, pink floyd, pszichedelia, tudatmódosítás, zene