Boldogult kamasz koromban én is hittem a hangszerekkel generált káosz abszolút felsőbbrendűségében az elektronikus zene felett, és olyan jelmondatokkal fémjelzett zászlók alatt gyűltünk össze kis cimboráimmal, mint “Nem kell nekünk a XXIII. század zenéje!”, alkalmanként megcipőzve a magukat “Raver”-nek tituláló lenyalt hajú, matrózcipős köcsögöket…
Régi szép idők.
Azután felnőttem annyira, hogy nekiálljak valóban megismerni, amit kritizálok, és két dologra jöttem rá:
1) Attól, hogy a zene előállítása során lemezjátszókat, samplereket, szintetizátort, ne adj’ isten kompjútert használtak, az még lehet művészet, lehet igényes, és szórakoztató.
2) Hagyományos hangszerekkel is lehet szart csinálni.
Ettől függetlenül, ha otthoni zenehallgatásra adom a fejem, még mindíg a testament/metallica/slayer vagy a nirvana/foo figthers esetleg a skaP/Locos vonalat erőltetem, de azért adjuk meg a másik oldal igazát is!