Mi is az a GONZO?

Gonzo újságírás

Hunter S. Thompson

Thompson, William Faulkner ötletére alapozta stílusát, miszerint „a fikció sokszor a legjobb tény”. Míg azok a dolgok, melyekről Thompson általában írt igazak, szatirikus eszközöket használt, hogy mondanivalója átjöjjön – a betűhalmazon keresztül – az olvasónak. Gyakran írt a rekreációs drogokról és alkohol használatról, melyek plusz szubjektív hangot adtak írásainak. A gonzo kifejezést használják tehát az olyan újságírás (vagy bármilyen írás) jellemzésére, amely a Thompson által megalkotott stílussal alkot, mindemellett jellemző rá a drog táplálta tudatfolyam-technika.

A riport műfajának és hagyományos nyelvezetének dekonstruálása, az intertextusok gyakori előfordulása, az ’anything goes’ (’bármi mehet, mindent szabad’) alapelv érvényesülése, és nem utolsósorban a cikkekben megnyilvánuló világnézet együttes megjelenése miatt a gonzo-zsurnalizmus művei posztmodernnek nevezhetők. A riport szövegtípus legfontosabb nyelvi-stilisztikai tulajdonságai, „újításai” közé sorolhatjuk az élőbeszéd érzékletes megjelenítését, az idegen szavak és szlengkifejezések gyakori használatát, az irónia és egyéb alakzatok, képek egyéni alkalmazását és az összetett, sokszor bonyolult mondatszerkesztést. Nem teljesen nyelvi, de fontos jellegzetesség még a ténypublicisztikába beemelt fikció és az erős szubjektivitás.

A ’Félelem és reszketés Las Vegasban: Őrült utazás az amerikai álom fellegvárában’ a Mini 400-ról tudósított 1971-ben, főszereplője Raoul Duke, akit ügyvédje kísér, Dr. Gonzo. Bár ez a könyv a gonzo újságírás legfőbb példázata, Thompson szerint, ezen műve egy elbukott kísérlet volt. Egy szerkesztetlen feljegyzésnek szánta mindenről úgy, ahogy történt, de mielőtt a kiadásra került volna a sor, a Vadász ötször szerkesztette át azt.

Thompson többször felbujtója is volt eseményeknek – gyakran csínytevő vagy ellenséges módon -, majd lejegyezte saját és mások tetteit. Közismert volt, hogy figyelmen kívül hagyva a határidőket, gyakran borzasztóan felidegesítette kiadóit, mert sokszor későn faxolta el cikkeit ahhoz, hogy szerkeszteni lehessen, így egyből a nyomdába kellett küldeni. Vannak elképzelések, miszerint az, hogy Thompson cikkei késői leadás miatt szerkesztetlenül mentek a nyomdába, teljesen szándékos volt. Az író azt akarta, hogy műveit úgy olvassák, ahogy azt ő megírta, az „igazi nyers gonzo” formában.

„Nem vagyok megelégedve a régi, hagyományos újságírói nézettel: épp befejeztem egy sztorit. Épp csak adtam neki egy kiegyensúlyozott nézetet.” Thompson a The Atlantic online magazin interjúján a következőket nyilatkozta: „az objektív újságírás engedte meg, hogy az amerikai politika ilyen korrupt lehessen ennyi időn keresztül. Nem lehetsz objektív, ha Nixonról van szó.”

Douglas Brinkley történész szerint, a gonzo újságírás nem kíván meg egyáltalán semmiféle újraírást, gyakran használ felvett interjúkat, és szó szerinti telefonbeszélgetéseket.

“You worthless, acid-sucking piece of illiterate shit. Don’t ever send this kind of brain-damaged swill in here again.”

A Rolling Stone Magazin kedves üzenete HST-nak.

Gonzo újságírás más szerzőktől

A gonzo újságírás a 60-as évekbeli Új Újságírás (New Journalism) egy nyúlványaként alakult ki, amelyet Tom Wolfe vezetett, és melyet Lester Bangs, és George Plimpton is erősített. Ez nagy mértékben alárendelt lett a Kreatív valóságnak.

A gonzo akkor is megjelenik, amikor a szerző nem tudja magát kivonni a témából, amit vizsgál. Némely esetben – mint a tornádóüldözés, amikor a legtöbb dokumentációt az illető készíti, aki az autót vezeti és fogja a kamerát – a gonzo alkotóelem velejárója a műnek. A legtöbb más esetben azonban, ez szándékos és önkéntes választása az újságírónak vagy a média gyárnak, amelynek dolgozik. Thompson úgy érezte, hogy az objektivitás az újságírásban, egy mítosz. A kifejezés mostanra egy tisztességes stílusú írás lett, ami azzal foglalkozik, hogy „elmondja úgy, ahogy van”, ez nem áll messze az Új Újságírástól, amit Tom Wolfe, Terry Southern és John Birmingham gyakoroltak.

A kortárs gonzo újságírás stílusai a blogszférában is feltűntek. A rajzfilmekbe is bedolgozta magát, melyek a 18-36 éves férfiakat célozzák meg, demográfiailag bizonyítva egy karakterben, akit Hunter S. Thompsonról mintáztak. Sőt, Hunter Thompson híres idézete „túl fura az élethez és túl ritka a halálhoz” lehetett volna a gonzo újságírás felé irányítva, mint egy írási stílus.

A Word Travels TV műsor házigazdája – az utazó író – Robin Esrock, úgy nevezi saját kaland írásait, hogy Modern Gonzo, Hunter S. Thompson emlékére.

Nick Tedeschi – sportíró, aki elsődlegesen a Punting Ace-nek ír -, szintén erőteljesen beásta magát a gonzo hagyományba. Tedeschi hagyományosan használ és kever kreatív fikciót és tényt, hogy nagyobb igazságot közvetíthessen olvasóinak.

Matthew Thompson amerikai-ausztráliai író, rengeteg gonzo elemet használ valóságos thrillerében, a Kolumbiai Halálom-ban (Sydney: Picador, 2008). A főszereplő, Salvatore Mancuso egy igazi őrült, kólát prüszköl, basucot szív, belemélyed Kolumbia kockázatos utcai jeleneteibe, felfegyverzett bandákkal bokszol, és végül lenyeli a hallucinogén brew yage-t – vagyis a Ayahuasca-t – egy együttes sámáni ünnepségsorozatban.

Szimbólum

A műfaj/életmód szimbóluma, a két hüvelykujjas ’Gonzo Ököl’, melyet Thompson használt először az 1970-es Aspeni sheriff kampányához. Az marok egy peyote (meszkál vagy égetett agavébor) gombot szorít – melynek orálisan fogyasztva hallucinogén hatásai vannak. Az ököl a Gonzo szóval van összefonódva, ami egy kard markolatának a stílusában van formázva, s melynek alsó fele egy tollá alakul át.

Egyéb megjelenések

Más szövegkörnyezetben a ’gonzo’ a határok hanyag elhagyását, vagy még tágabb értelemben véve extrémet jelent. A ’gonzo pornó’ olyan pornografikus filmekre vonatkozik, melyek kihagyják a kitalált történetet, és előre megírt párbeszédet – csupán a szexuális aktusra fókuszálnak.

Jim Henson egyik Dave Goelz által készített muppetjét úgy hívják, Gonzo, a Nagy.

Hazai Gonzo

A gonzo magyarországi ’teoretikusa’ és művelője, Vágvölgyi B. András a Magyar Narancs hasábjain honosította meg a „megesés riportját” a kilencvenes évek elején: „…Tűnődöm, mi is lehetne az az írásmű, amit ebben a byroni pózban írhatnék, aztán úgy döntök: megalkotom a magyar gonzo zsurnalizmust” (Visszafelé, Magyar Narancs 1991/2; megjelent még: Vágvölgyi 1999a: 37). Azóta többen is követték narancsos kollégái közül, a műfaj „kritériumaiból” kifolyólag mindnyájuknak megvan a maga nagyon személyes, egyéni hangvétele, látásmódja.

Fordította: Dezséri Dóra

Szerkesztette: Baglyas Ádám

Címkék:aspen, ayahuasca, brew yage, dave goelz, douglas brinkley, drog, félelem és reszketés las vegasban, george plimpton, gonzo, gonzo ököl, gonzopress, hunter s thompson, jim henson, john birmingham, kolumbiai halálom, lester bangs, magyar narancs, matthew thompson, mescaline sheriff, new journalism, nick tedeschi, nixon, ounting ace, raoul duke, salvatore mancuso, terry southern, the atlantic, tom wolfe, új újságírás, újságírás, vágvölgyi b. andrás, word travels tv