Az over/under arra, hogy hányszor kaptam mini infarktust életem során, jelenleg 39.5. Biztos ismeritek az érzést, mikor a tökéletes idillt megzavarja valami kegyetlenség. Bekapcsolva maradt a tűzhely. Eltűnt a kocsi. Tim Duncan bedobta a hármast. (Sóhaj…)

Elhagytam a személyi igazolványom. Megint.

Legalábbis akkor, azon a szent ponton a csillaghegyi Hév-megállóban, így gondoltam. Ilyenkor az ember kapkodva gyorsan végignézi az összes zsebét. Telefon, kulcs, apró. Mozijegy. Ez bezzeg megvan.

Második lépésként realizálja a tényt. A helyzeten javítani egy módon lehet, ha rájövünk, hogy hol hagytuk el.

Pörögjünk vissza.

Mukival tartok a Művész moziba, idő annyi, mint a tenger, megnézzük, hogy miért áll közel 100 elhízott emopicsa/pirospozsgás arcú “I’m gay” feliratú pólót viselő SP hasonmás az Oktogon közepén.

Beszartok.

Budapesten forgat Robert Pattinson.

Ja, hogy ki a picsám az? A Twilight és a New Moon című filmek főszereplője. (Utóbbit csak négy Arany Málnára jelölték, többek közt hősünket is a legrosszabb férfi főszereplőre.)

Nem viccelek, az Oktogon egyik gonját (ex matek fakt) elzárta a nép, pedig Edvárd csak másnap reggel jelent meg a színen. A vicc, hogy párak szerint hasonlítok erre az emberre. Fuck me running.

Moziba be, jegyeket megvesz (most húzhatnám a pofám, hogy Muki itt mindenféle diákkedvezményről hablatyolt, aztán drágábban vettem meg a jegyet, mintha az Avatart akartam volna nézni 7D-ben), popcorn nincs, de attól még veszek. Az első tiszta emlékkép: a pénzt a személyim mögül veszem elő, ugyanis oda van bekészítve a három havi kontaktlencsém ára. Itt még megvan, jeszoké.

Leheveredünk a kanapéra, és várjuk, hogy kitakarítsák (?) a termet. A szokatlanul kényelmes szófán nagyon elnyúltam, megvan az első lehetséges hely.

A film (ami a The Men Who Stare at Goat című mesteralkotás volt – inkább jót vagy semmit róla) után előhúztam a napszemüvegem a zsebemből. Abból a zsebemből, ahol feltételezve ott volt a személyim is. Ha még ott volt.

Fejvesztve rongyolok vissza a Művészbe, de ilyenkor már persze a legrosszabbra gondol az ember – személyi és lakcímkártya elvesztése egy hatos, illeték vagy még öt, zsír új bérlet egy négyes, diákigazolvány, plusz ugye a lencse-pénz… összeadva ez olyan harminc ropper körül mozog.

Hogy mi történt? Csoda.

A pénztáros srác halál lazán veszi elő a kis fehér tokot a fiókból. Pénzestül, mindenestül. Két másodperc alatt megtérültem. Magyarországon az ember ezt nem hinné.

Hogy azért ne legyen minden picture perfect, a nagy rohangálásban sikerült megfázni, a torkom bedurrant, esténként lázam van. Ettől persze még sikerült megaláznom a frissen felnőtté váló Nikit egy rögtönzött asztalitenisz bajnokságban.

Gondolom a tavaszi szünet majd jobb lesz.

Írta: maki