Büntethető lesz az öngyilkosság
Az új kormány az igazságügyi reform részeként a Büntető Törvénykönyv (Btk.) több rendelkezését is megváltoztatja, így például 2010. július elsejétől a Btk. a következő új szakasszal egészül ki: „166/A. § (1) Aki önmagát megöli, bűntettet követ el, és öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”
Kormányzati körökből szerzett értesülések szerint a fenti módosítás célja, hogy így büntessék meg azokat, akik nem kívánnak részt venni a nemzeti együttműködés rendszerében, illetve a Magyarországon élés csodájában és eldobják maguktól az életet. További cél, hogy a Magyarországon még mindig igen magas öngyilkossági kedvet ilyen módon elnyomják
Az öngyilkosság nevű új törvényi tényállás minősített esetei azonosak lesznek az emberölésnél ismerteknél. Így az öngyilkosság büntetése tíz évtől húsz évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztés is lehet akár, ha az öngyilkosságot előre kitervelten, nyereségvágyból vagy más aljas indokból, illetőleg célból, különös kegyetlenséggel, sok ember életét veszélyeztetve, különös visszaesőként, tizennegyedik életévét be nem töltött személy ellen, vagy védekezésre képtelen személy sérelmére követik el.

öngyilkost fog el a BRFK bevetési egysége
Rendőri vezetők örülnek az új rendelkezés bevezetésének. Tóth Mihály, a Budapesti Rendőr-főkapitányság ezredese szerint az öngyilkosságok megbüntetése mindenképpen normakövetésre fogja szorítani az állampolgárokat. „És ami még szintén fontos, hogy e bűncselekmény felderítettségi aránya is várhatóan igen magas lesz, ami jól mutat majd a bűnügyi statisztikában. Másrészről nem lesz már kit megbüntetni általában, hiszen a tettes, amennyiben a bűncselekmény befejezett szakaszba kerül, már ugye meghalt.” – magyarázza Tóth.
Büntetőjogászok azonban felhívják arra is a figyelmet, hogy mint minden bűncselekmény, így az öngyilkosság is büntethető lesz akkor, ha csupán kísérleti szakaszba jut el, mert a Btk. szerint a kísérletre a befejezett bűncselekmény büntetési tételét kell alkalmazni. Sőt, a tervek szerint az öngyilkosság előkészületét is szankcionálni fogja a jogalkotó.
Egyes szakemberek azonban ellenzik ezt a megoldást. Karádi Zsuzsa kriminálpszichológus szerint abszurd helyzetekhez vezethet az új jogszabály: „Képzeljük csak el: nem elég, hogy valaki olyan krízishelyzetet él meg, hogy az öngyilkosságba menekül, utána még mondjuk nyolc évet börtönben is ülhet, nem is beszélve az ezt megelőző hosszadalmas és megalázó büntetőeljárási procedúráról.” – vélekedik a kutató.
Írta: Tacskó Muki
Címkék:btk, büntető törvénykönyv, emberölés, fiktívhír, igazságügyi reform, jogalkotás, karádi zsuzsa, kriminálpszichológia, nemzeti együttműködés rendszere, öngyilkosság, politika, rendőrség, tóth mihály







Na ne… Ha ez nem vicc, akkor én miattuk leszek öngyilkos. Komolyan ezeknek az embereknek nincs fontosabb dolguk, mint ilyen baromságokat kitalálni…??
Mennyi…mennyi hulla lesz a börtönökben XD
Valójában a jog szerte a világon ismer posztmortem módszereket az igazságszolgáltatásra. A személyes kedvencem egyes ázsiai országok azon szokása, hogy a halálos ítéletet követően a hóhér óradíját és a lőszer árát kiszámlázzák az elítélt életben maradt családtagjainak.
“Mennyi…mennyi hulla lesz a börtönökben XD”
tetszik!! :)))
Remélhetőleg nem kerül sor ilyesmire azért :)
Ugye viccelsz???? ez mi ez már??? ne szórakozzanak már… de most komolyan ez nagyon lesokkolt…. de mondd hogy áprilisi tréfa :::S
bár magyarországon élni önmagában öngyilkosság… de ha már ilyen szintekre eljutnak a kedves törvényalkotók… akkor inkább vmi értelmesebbre is fordíthatnák az idejüket…. de pff :D ez inkább azoknak szívás akik megkísérlik…. de nem sikerül… :D ezek után ötször is végig kell gondolni hogyan… :D