Rabláncon

Valahogy üres a világ! A gondolatok itt vannak bennem, de lehetetlen hozzájuk férni! A kulcs elveszett, elvették.

A szabad gondolataim is elvesztek, megkötöztek és bezártak, be ide, a saját földi kötöttségeimbe. Nem látom magam, azt a ki voltam, és azt se aki most vagyok. A kulcs elveszett, közel négy hónapja, előbb csak szomorkás fintor látszott rajtam mielőtt még felfogtam volna mitől fosztottak meg. Később, mostanában már érzem mi az, de egyszerűen túl apró pont vagyok a megoldásához. Olyan mintha rabláncra verték volna azt, ami csak az enyém. Úgy vágyom azt az áldott percet, mint szomjazó a vizet, rab a napsugarakat, növény a földet, a levegőt, az életet. De a kulcs elveszett…

Talán nem örökre. Ki tudja? De a szabadság óráinak kurta emléke egyre halványodik, és talán majd egyszer én is elfeledem, hogy létezik egy másik hely is, ahol a neonfényű gombák és a Nap, a Tűz, a Víz pogány istenekként uralkodnak, a levegő misztikummal teli, varázsos mágiája elragad, a Nap körül táncolhatnék  a színes csillagok alatt, miközben a zene a szívemben lüktet, a lényegemmé lesz, s ez a hely akár itt is lehetne, vagy bárhol, hacsak egy napra is visszakapnám. A sötétség gyermekei lennénk, imádva azt, ami mégis összehasonlíthatatlan a fény vonzásával. De a kulcsot elvették!

Északról ősi szél fúj, csak a fényes csillagok pulzálnak, s mi éltetjük a tüzet, a lelkek összekapcsolódnak, és vár már a Földön túli igazi Világ, ahol látsz végre. Minden tiszta lesz. Egységbe kerülsz…

Ha a Föld gyermekei végre mernének látni, nem félnének a saját gondolataiktól. Mert ez csak rettegés az igazságtól, az önvallomástól. Adjátok vissza a kulcsot! És jobb lesz a Világ!

Forrás: GonzoPress Magazin Regisztrált Tehetségpont

Írta: Georgiades Myra

Címkék:lélekállapot