Külső bőr

Azt mondják jelkép, ahogy öltözködünk. Azt tanuljuk, hogy ha kilépünk a hétköznapokból és lázadunk, hiába üvöltjük, hogy anarchia, a cipőfűzőnk színe norma-konform, a bakancs is. Itt kezdődik minden. Amikor az antiglobalista rájön, hogy interneten fórumozva szidja a globális főhatalmat. Mondjuk elvi szinten szemben állni nem függ attól, hogy mit viselsz, de az igazi kommunista kucsmát hord télen. Minden kasztnak megvannak a jelképei.

Régen állítólag más világ volt. Nagymamám még emlékezett rá. Adyligeten lakott, gyerekkorába másképpen hívták, az utca végében még egy Majorság állt, ahová menlevél kellett, ha be akartál menni a kastélyba, amit jó mélyen elnyelt a körülötte lévő vadaspark. Akkoriban még voltak igazi jelképek. A gazdagon hímzett anyagok, csipkék, címerek és cirádák mind mutatták a birtokos erejét és gazdagságát.

Szerintem tudatos volt az a folyamat, ahogy az arisztokrácia és a kiszolgálóik elvesztették a fizikai jelképeiket. Én is zakót hordok ha hideg van, de igazából földönfutó vagyok. Köztem és egy faktorház tulajdonosa között sokszor csak annyi különbség van, hogy a bal ujján más logo van. Meg az a 200e amibe a logo kerül. Ugyan olyan szürke és fekete mindkettő, az enyém bélése műselyem, az övé talán látta a földet is, ahol a hernyók bábozódnak.

A ruházat érdekes dolog. Nagyvárosi gerillaharc. Felszállsz a buszra, és elrejt. Ha olyan vagy, mint mindenki: az elrejt. És nem lehetsz más, mert véges számú bolt, végtelennek látszó véges kínálatából választunk. A jelképek nem mindenki számára ismertek, de egy piros fűzős tornacipő még magáért beszél, ha taraj helyett már kis kalap is a divat, és walkman helyett a fényképezős mobil.

Én arra a punk-ra vagyok kíváncsi, aki előfizús mobillal zúzza, és hívja a szüleit, hogy „bocs, de késni fogok…”, 10 éve mi legalább úgy mentünk szüretelni a csömöri művházba, hogy „Anya, majd jövök…, Mikor?, Szia…”, ma már, röptében kaphatja az SMS-t, „hogy de ugye picim, nem iszol sokat?”

Nem, anyu, nem iszom alkoholt. Már betűröm az inget , ha dolgozni megyek. Napszemüveget veszek, igaz a régi raver fajtából, és Sholl férfi bőrcipőt parafa talppal, ami gyárilag szellőzik nyáron. Csak a nadrág lezserebb. Néhányan megnéznek. Azon flash-eltem régen, hogy melyik csajnak melyik arcom jön be. És öröm látni, hogy mennyi álszent ribanc van, akit csak a zakó fog meg az tekintet alatt, vagy valami utóérzete a bankkártyám feltételezetett egyenlegének, vagy pont ezért nem vesz észre, de bőnadrágban-melegítő felsőben azért akarna miről beszélni veled, ha más lenne a helyzet. A különbség köztük az a 10 év, ami a 16-ot és 26-ot elválasztja.

Stílus. Sok-sok ember, ahogy nézem, hobby-ból öltözködik. Ami éppen otthon volt. És az kerül haza, ami éppen a boltban van. Fekete, mert együtteses, és valami rock, akkor ő is kocka és CS-n nőtt fel. Idáig jutott. Sok ilyen aranyos semmiember van, átlag majdnem deszkás sportcipő, zokni az vádliig felhúzva, rövid nadrág, talán ¾-es, és valami fekete póló. Ezek általában többen járnak, és 15-35 között elég gyakori.

Aztán vannak a műmájerek. Az én olyan stílus vagyok, hogy előttem nem is volt törtütem. Ezek a másik kedvenceim. Én tudatosan néztem ki 10 éve úgy mint a flyeren a kissrác. Ma is ez megy, csak elkoptak a 3 csíkos melegítők, és nagypapa ingei helyett már 1500-ért van mintás a New Yorker-ben. Meg minden más is, persze mintás,foltos, éppen divatos. Fiatalos, trendi, tucat. Festett, írott koptatott, hogy már ne is tudj olyat venni, ami nem úgy néz ki, mintha nem 3 éve viselnéd… Csak…

Csak két bolttal arrébb, ahol 25e forint egy selyem nyakkendő. Mert világok élnek emberekben. Én sem hiszem, hogy akkor vagyok a csajok kedvence, ha éppen szakadt szürke melegítőben futni megyek este, de reggel…, amikor a fülembe köszön a rap a telefonból, és éppen folyamatellenőr vagyok egy 10 milliárdos iparvállalatnál, már igen csak meg tud nőni a tetszési index. Pedig nincs kód. Nincs semmi olyan, amit láthatóan magamra írnék. Nincs olyan stílus, amit bárki berakhatna egy skatulyába. Nem vagyok hip-hopper, nem vagyok d&b-s…  Nem vagyok öltönyke, sem juppie, mert deszkás cipő és bő nadrág van rajtam, ővtáskával…  Egyfajta hanyag manager elegancia az utcáról.

Nézem néha az embereket és ők is engem. Nézem a lányokat, akiknek a szürkeség pajzs a nőiesség ellen, pedig olyan kevés dolgon múlik. Nézem a srácokat, akik még gyerekek, de mind valahogy olyan kurva egyéniség akar lenni, hogy pont olyan lett, mint a többi. Nézem a stílusokat, szűnnek meg, alakulnak, újak jönnek. Én nekem még gótok voltak, amik ma az emósok a tiniknek. Hideg, gyönyörű és távoli. Van még igényes másság. De ez már csak olyan, hogy akkor már nem csak öltözködés, hanem szabad szex. Régen ilyen nem volt.

Nézem a csajokat is, akik nem akarnak mások lenni mint amik, világítnak. A sok tigrismintás topba bújtatott, most éppen a teli magassarkú papucsban hódító potenciális Gizi néniket, és néha a pasijaikat is. Igazából pár éve feladtam, nem tudom masszának látni őket tovább.  Már látom az arcok mögött a sorsokat, a nyomorban felbukkanó örömöt, hétköznapi értékeket.

Talán ezeknek az éveknek a legfontosabb tanulsága, hogy nem csak az igénytelenség az ami  konzerválja az embereket abba, hogy a minimális lehetőségeket a kifejezésekben gazdag öltözködéssel párosítsák. De ha nyitott szemmel járunk az utcán, akkor tényleg van olyan stílus is, hogy makkos cipő koptatott farmer vagy régebben suhogós nadrág, vagy tényleg csak a VIII. kerben lakom.

A régi korok közembere számára megfizethetetlen nemesi pompával szemben a common szemét igézete maradt napjaik korszelleme. Bármit megtehetsz, bármit megkapsz, ha csaj vagy 5* akkora kínálatból, gyakorlatilag semmi pénzért. Jobb pillanatokban mégis 700 forint a női top, és 1500 a férfi ing… Hol az igazság?

A csajok alapból több ruhát vesznek, mondják sokan. De olyan érdekes, mert ha egy csaj éppen hippi, vagy ilyen kis városi suhogós is, mindegy,  meg lehet találni a nulla forint körüli megoldásokat is. Sok fiatal számára válik az öltözködés önkifejezéssé 14 körül, hisz a ruha az első felület, amit meglátnak belőlünk, és ebben a körben a meztelenség megtapasztalása csak keveseknek adatik meg közülünk.

De öröm látni a sok szalon nácit, akit már meg se lehet különböztetni a régi HC-ektől, csak a kugli fej, fehér fűző, longsdale felső árulkodik. A magyarok nyulai, és a reggeli orbi-torna. Ők is élnek és virulnak. Mostanában a punkok szorultak hátra. Felnőtt a második generáció is, aki már nem tud és nem akar az utcán hypo-s pólóban tarhálni fröccsre. Az egyik barátom öccse is, aki kívül mostanában így néz ki, igazából kaszkadőr és az apja kovácsműhelyében inas.

Sokan nem tudják, de ez a választott öltözködés determinál is. A punk, aki IHB (iszunk-hányunk-belefekszünk) bulikba jár, és beleragad, foglaltházak, lődörgések, koncertek. Kezdetben, majd marihuána, stattara, és nem a szokásos demagóg ilyesztegetős faszság, de el lehet így veszni az elvonóig, visszacsúszni, és játszani a trainspottingot élőbe negatív végkifejlettel. Van ilyen ismerősöm is, pár éve még volt élete, miután a haverok kigazolták a régit. Olyan is van, aki felállt, és most mást csinál, na… ő nem ment el addig, hogy megszúrja magát sohasem. De ő már nem punk régen. Nem köcsög, nem reklámozza magát és a lázadását annyira nyíltan. Hangmérnök lett, bőnadrágban ő is, és néha még DJ-zik is.

Így változunk mind. Mind megkomolyodunk. Egy antiglobalista moziban kesergett egyszer egy nő, hogy 20 évesen még mindenki balos, és 40 évesen már mindenki konzervatív. Az ő generációja is… A miénk miért lenne más?

Forrás: GonzoPress Magazin Regisztrált Tehetségpont

Írta: ShadeUser

Címkék:divat, öltözködés, ruha