Képes vagy olvasni?

Képregények, nem csak fanatikusoknak

Mit csinálok akkor, ha nem írok újságot, vagy blogot? Semmit. Mindig újságot vagy blogot írok. Ha épp nem betűvé formálom, akkor érzékelem a dolgokat, hogy aztán billentyűkopogássá konvertálhassam őket.

Épp kutatási fázisban vagyok. Nesztek képregény, azért ülök egész nap itthon, hogy leadhassam a cikket.

A Transmetropolitan miatt. Attól kapott el a gépszíj, hogy esetleg mással is kéne foglalkozni, mert ugye a főhős egy újságíró. Egy „kibaszott profi”. Spider Jerusalem a hegyekből szökött jetiként öt év után tér vissza a távoli jövőben csak „a város”-ként emlegetett alternatív New Yorkba. Mégpedig nem más okból, mint az ügynöke telefonhívására, aki komoly szankciókat helyez kilátásba, amennyiben a szerződésében szereplő öt könyvből hátralevő kettőt nem írja meg. A szőrös junkieból visszavedlik hát vérprofi újságíróvá, mindjárt az első cikkével kiverve a balhét a városban. De mivel olyan kibebaszottul jól csinálja amit csinál, rahedli pénzt herdálhat el drogokra meg különféle egyéb dolgokra, amelyek a későbbi cikkek születéséhez járulnak hozzá.

Persze a hős sosincs igazán egyedül. Eleinte Channon, a sztripcsajként dolgozó újságírótanonc van segítségére a sztorik utáni hajszában, ő viszont bekattan pasija vallási gyakorlatból elkövetett füstlénnyé avanzsálásának látványától. Őt az asszisztensi poszton Spider főnökének unokahúga követi. Neki mindössze annyi dolga van, hogy etesse a másfél fejű dohányzó macskát és beszerezze a firkásznak a különféle drogokat. A második évadban zsurnalisztánk begőzölve veti magát egy választási kampány eseményei közé, mindent a elkövetve a közvéleménnyel való intenzív baszakodás érdekében. Idő közben megjelenik első könyve, mely az elmúlt év összegyűjtött cikkeiből áll; ez aztán igazán magasra íveli Spider Jerusalem amúgy is szárnyaló népszerűségét, így a városra való befolyását is. Miután az elnököt megválasztják, a munka nem ér véget. Sajnos Spider tudja, hogy Fehér Ház új feje még rosszabb, mint az előző, így újra rápörög a munkára, hogy kihajtsa a férget Amerika seggéből. Aki nem fél a Hunter Thompsonra hajazó stílusú és habitusú Spider Jerusalem világától, az komálni fogja Warren Ellis és Darick Robertson őrült sorozatát.

Egy másik igencsak alternatív lehetőséget vázol fel Ellis és Paul Duffield 2008 óta futó webes képregénye, a FreakAngels. Tizenkét gyerek született másodpercre ugyanakkor valahol Angliában. Tizenhat évvel később egyszer csak vége lett a világnak. Így kezdődik a történet.

A világvége következtében megemelkedtek a tengerek, s az elárasztott London Whitechapel kerületében él tizenegy furcsa fiatal. A legkülönfélébb emberfeletti képességekkel rendelkeznek, de a legkönnyebben lila szemükről, és sápadt bőrükről ismerhetők fel. Irányításuk alatt a kerületben a katasztrófa kis csoportnyi túlélője próbálja túlélni a mindennapokat, és Nagy-Britannia egyéb területeiről időnként felbukkanó fosztogatókat. A elején utal arra a narrátor, hogy a srácoknak valamilyen úton köze lehet a világot ért csapáshoz.

Eleinte kissé unalmasnak tűnhet a sztori: világvége, mutáns fiatalok, satöbbi. Ha azonban van türelmed tovább olvasni a történetet, kiderül, hogy minden karakter nagyszerűen van megrajzolva – a szó szoros és irodalmi értelmében egyaránt –, külön egyéniségek, sokszor nem teljesen egyértelmű motivációkkal, és ugyanolyan belső konfrontációkkal, mint a hétköznapi embereké. Emellé úgy kapjuk az egyszeriben hirtelen felgyorsuló eseményeket, hogy észre sem vesszük és lepörgött két évad, mindössze huszonnégy óra történéseivel. Egy percig sem unalmas, még úgy sem, hogy helyenként felbukkannak benne a főhősök bemutatását vagy a jelen jobb megértését szolgáló visszaugrások az időben, s kiderül, ki is a titokzatos tizenkettedik FreakAngel, aki nincs a kis csapattal.

Posztkataklizmikus steampunk ez a javából, mégpedig heti rendszerességgel adagolva. Ha egyszer eljutsz az aktuális számig, alig fogod várni a péntek délután egy órát, ugyanis a GMT szerint délben elérhető legfrissebb rész nálunk egy órás késéssel ugyan, de minden héten olvasható.  Kivéve mikor ugranak egy-két hetet a készítők ügyes-bajos dolgai miatt, de akkor sincs ok a pánikra, mert a csapatot csak ideiglenesen tudja feltartani betegség, vagy egy képregényvásár valahol a világban. Mondhatjuk, hogy Warren Ellis kitesz magáért.

Harmadik, s e cikk utolját képező képregény a Looking For Group, ami igyekszik kifigurázni a lehető legtöbb fantasyvilágot, főként pedig a WoW-ot, és R.A. Salvatore Elfeledett királyságait. Főhősünk ez esetben Cale’Anon Vatay az elf vadász, aki karakterét tekintve igencsak hasonlít Drizzt Do’Urdenre, Salvatore renegát mélységi elfjére, hisz két szablyával kaszabolja az ellent, s még egy aranyos feketepárduca is van.

Egyszerű történet, ezernyi apró kitekintéssel az alapot adó sagákra. Cale, ahogy barátai szólítják, eleinte naívan próbálja védelmezni az elesetteket és a törvényt, idővel azonban rájön, hogy vannak célok, amikért bizony vérnek kell folynia, és kockázatokat is vállalni kell. Hosszú utazásuk során epizódról epizódra újabb tagok csatlakoznak a partihoz, és izgalmas kalandokon keresztül jutnak egyre közelebb az ellenséges birodalomtól független királyság megalapításához.

Richard, a warlock szegődik először Cale társául, szarkasztikus akasztófahumora az egész széria során könnyes-vihogós perceket képes szerezni. Később csatlakozik Benn’Joon a féltroll papnő, majd Krunch Bloodrage, aki leginkább egy taurenre hasonlít, szerepe szerint pedig tudós és keményöklű harcos. Állandó társnak számít még Pella, a törp harcos-bárd, s így a kis csapat szembeszáll az elnyomó birodalommal, hogy megtalálhassák az utat Kethenecia ősi, elhagyott királyságába. Az út során a naiv Cale’Anonból valódi vezér és Kethenecia leendő királya lesz, s nem utolsósorban kiváló szerető – nem árulom el melyik női szereplő számára.

Végezetül már csak annyi, hogy kimondjam: én nem szeretem a képregényeket. De ezek…

Forrás: GonzoPress Magazin Regisztrált Tehetségpont

Írta: Szabó Tamás

Címkék:darick robertson, freakangels, looking for group, paul duffield, spider jerusalem, transmetropolitan, warren ellis