Mese hagyomány újrahasznosítás

Kalandozás Tündérországban

A napokban fejezõdött be az Újrahasznosított Mesék néven ismert nemzetközi tehetséggondozó csereprogram Budapesten. Ez egy olyan kulturális mozgalom, amely a környezettudatosságot és hagyományaink újrafelfedezését kívánja elõsegíteni, és a fiatalok körében népszerûbbé tenni. Az Európai Unió által támogatott esemény, a Fiatalok Lendületben Program keretén belül valósult meg, az Erdélyi Magyarok Egyesületének segítségével. Témája Tündérország élete volt, a magyar népmesék, és népdalok világából merített, kortárs mûvészek és alkotásainak találkozását segítette elõ. A csereprogram hatodik napján 2010. augusztus 23-án hétfõn az Egyesült Magyar Ifjúsági Klubban az Ethno Ground Parti hivatalos megnyitóján, Suta Csilla restaurátor Öko – Design ruha kollekciójának bemutatására került sor. Aki a divatbemutató után készséggel válaszolt minden kérdésünkre.

Suta Csilla restaurátor, a Magyar Nemzeti Galéria munkatársa. Kiállítási csomagolóanyagokból, fantázia divat modelleket készít. Így az újra felhasznált fóliák és papírok, már a mûvészi kifejezés eszközeként hívják fel a figyelmet, a környezettudatos életmódra. Ruháival a Nemzeti Galéria rendezvényein, a Múzeumok éjszakáján, divatbemutatókon, és kiállításokon találkozhat az érdeklõdõ közönség.

– Mióta készít fantázia divatmodelleket, és miként került kapcsolatba ezzel az újszerû „környezettudatos divatirányzattal”?

Suta Csilla: – Negyven éve restaurálok, végül is egy restaurátor gondolkodása a körül forog, hogy hogyan tudja megmenteni a múltat a jövõnek. Nekem, ez a hivatásom valójában, ezek a dolgok összefüggenek. Engem úgy neveltek, hogy õrizzem meg a múltat, mert arra lehet építkezni, és nem kell mindent a nulláról kezdeni. Hisz elég nehéz bármit is elérni egy élet folyamán keményen az alapoktól indulni. Ezért is lettem restaurátor. Az újra hasznosított ruhákkal, nem foglalkozom régóta. A divattal igen, ez gyermekkorom óta foglalkoztat, fõleg a divattervezéssel, de csak játékként. Volt egy olyan elképzelésem, hogy divattervezõ leszek, de úgy alakult az életpályám, hogy restaurátor lettem, nem az Iparmûvészetire, hanem a Képzõmûvészeti Fõiskolára mentem. Amit nem bántam meg, mert nagyon szeretem a szakmámat, de tulajdonképpen a restaurálás, az egy nagyon alázatos szakma. Tehát ott az ember nem élheti ki igazán a kreativitását, ahhoz kell alkalmazkodnia, ami már megvan, amit egy másik mûvész már megalkotott, én azt hozom rendbe azt lehet mondani, hogy az õ szellemét. Az õ gondolkodásmódjában kell befejeznem, vagy kiegészítenem az alkotását. Viszont egy jó pár éve, mindig voltak bennem, egyfajta hullámok, hogy úgy mondjam, valami arra késztetett, hogy kiéljem a kreativitásomat. Végre ne valaki után alkossak, hanem a saját ötleteimet valósítsam meg, úgy, ahogyan azt én szeretném. A fantázia divatmodellek is a galériához kapcsolódnak, nem az ötlet, hanem maga a lehetõség. Nálunk jönnek-mennek a kiállítások, kicsomagolják-becsomagolják, raktárba-kiállításra kerülnek, és egy ilyen kicsomagolásnál, halmokban állnak ezek a csomagoló anyagok. Mint a pufi fólia, a polifóm, meg a papírok. Egyik reggel bementem, a galériába, és embermagasságig, ilyen kupacokban álltak az anyagok. Azt láttam, hogy viszik ki és tömködik bele a kukába. Ettõl a látványtól rosszul lettem, és azt mondtam, hogy nem létezik, hogy ebbõl valami jobb dolgot ne lehessen csinálni, ekkor szépen felmentettem a mûhelybe jó pár adagot. Ez három éve történt. Elkezdtem, rajzolgatni otthon, majd késõbb nekiláttam az elsõ modelleknek, eleinte csak a munkatársaknak mutattam meg, hogy mit szólnak hozzá, és úgy láttam, hogy mindenkinek elnyerte a tetszését. Amikor is adódott egy program, és ezzel együtt egy lehetõség, ahol a terveimbõl elkészíthettem az általam tervezgetett ruhákat. Ez egy majális volt, a kollekciómat jórészt ismerõsök mutathatták be, harminckét munkatársam, és tizenhat gyerek bújt bele az újrahasznosított divatmodell kollekciómba, itt már biztos voltam abban, hogy mindezt mások is elismerik.

– Hol találkozhatott eddig a közönség az Ön alkotásaival?

S. Cs.: – Évrõl-évre, tervezem például a Múzeumok Éjszakájára, persze már nem harmincat, hanem csak öt-hat darabot. Volt egy alkalom, hogy a Természettudományi Múzeumban a Zöld napon is bemutattam nyolc ruhát. Késõbb lehetõség- lehetõséget követett, egyik jött a másik után.

– Hogyan, és mennyi idõ alatt készül el egy-egy ruhadarab, vagy kollekció?

S. Cs.: – Mivel nekem nem ez a fõ szakmám, tehát én nem is tudom, hogy hogyan kell ezeket kiszabni, én csak úgy elképzelem a formát, lerajzolom, mint restaurátor azért rajzolni tudok, de nem tudok szabásmintát csinálni, nem tudom kiszabni a ruhát. Lerajzolom, és amikor látom vízszintesen az anyagot, akkor a képzeletem által elkezdem vagdosni, és ezek alakulnak belõle. Általában selejt nem készült még, ezek valahogy így összejönnek. Akad egy-két darab, ami például abszolút fölöslegbõl keletkezik. Amikor sok kartont vagdosok, vagy mondjuk a kalapokat kezdtem szabogatni, akkor rengeteg hulladék anyag marad, nézem õket, majd felhasználom valahová, és a végén kiderül milyen jó pofa is ez így, és nem is szemetelek. Nem kerül kidobásra, hanem ez is fel lesz használva. Azt pedig, hogy hogyan alakul a modell, azt a forma diktálja.

– Mi az, ami megihleti, mi alapján választ színeket, formákat ezekhez a „fantázia-modellekhez”?

S. Cs.: – Ami inspirál, az inkább a hangulat. Sajnos ezeknek az anyagoknak a színvilága, adva van, ez nem én határozom meg. Van fekete fehér, meg átlátszó. Kérdezték már tõlem, hogy mért nem csinálok színesebbeket, de ebben a három színben, a különbözõ formákkal még rengeteg variációs lehetõséget látok, addig amíg ezt nem merítettem ki, addig nem lépek tovább a színek terén.

– A mindennapi életben is szem elõtt tatja a környezettudatos életmódot?

S. Cs.: – Igen, természetesen, a hulladékot szelektíven gyûjtöttem, fõleg addig amíg volt szelektív hulladékgyûjtõ a környezetemben, addig rendszeresen, amióta eltûntették, azóta már nem annyira. Inkább nagyon sok mindent elrakok, megõrzök. Szóval ez a szelektív hulladékgyûjtés már szinte a lakásomban van, és nem szelektíven történik, hanem gyûjtök minden féle flakonokat, meg minden vicket-vackot, hogy hátha valamire jó lesz, és ilyenek sülnek ki belõle.

– Mit gondol, a mai fiatalság mennyire fogékony a környezettudatos gondolkodásmódra?

S. Cs.: – Valamilyen szinten biztos, hogy elfogadják, errõl a lányom tudna többet mesélni, õ vizuális kommunikációt tanít egy általános iskolában, és látja, hogy miket csinálok, a diákjaival is próbál hasonló módon pazarlás nélkül, mindent felhasználva alkotni, sajnos negatív tapasztalatai voltak, és azt mondták a gyerekek, hogy ez értelmetlen, annak ellenére, hogy igazán ötletes dolgokat csináltak hulladékokból. Nem nagyon érdekli õket, de én szerintem az otthoni nevelés is nagyon sokat számít, és az, hogy minél több helyrõl érjék õket hasonló impulzusok.

Forrás: PR Herald

Írta: Somogyi Marcsu

Címkék:egyesült magyar ifjúsági klub, erdélyi magyarok egyesülete, ethno ground party, fiatalok lendületben program, magyar nemzeti galéria, suta csilla, újrahasznosított mesék