Egy izzadságszagú beiratkozás krónikája

Óra indul, Csillaghegy, hév, Batthyány tér, metró, Örs vezér tér, hév, Mátyásföld, óra megállít.

A BGF Külkereskedelmi karának az épülete közel 1 óra 10 percre van otthonomtól, ha pechem van valószínűleg másfél óráig is eltarthat a kiruccanás. Ha eddig csak félkomolyan filóztam a jogosítvány megszerzéséről, akkor ezek a gondolatok kezdenek komolyodni.

Fájós torok, fontos okmányok a hónom alatt, félig lecsúszott gatya (mi a szarnak öv?). Egy nagy levegő után belépek új otthonomba.

Az aula igazán impozáns, a portás bácsi ugyan morcos, de kisegít, nagyon nem lehet eltévedni, elég néznem hova megy a többi ember. Kis vajszínű nyomtatvány kitöltése, másik két papír átolvasása, nem tűnik nehéznek, közben Balázskával egyeztetés telefonon, ő már tegnap járt itt, akkor persze senki nem volt.

Mikor úgy éreztem, hogy minden fontos előkészülés megvan, nagyképűen beállok a sorba, itt van lehetőségem először végignézni leendő kartársaimon.

Tifuszos, szétszolizott csajszi 74 centis tűsarokkal; napszemcsis, zselézett hajú nagymenő izzadtságtócsával az inge hátulján; copfos, igazi vidéki hózentrógeres suttyónak tűnő bandzsa kölyök – és én, a leesett gatyás, elaludt hajú gyerek, akinek fingja nincsen mi vár majd rá az ajtó túloldalán.

Közel 20 perc múlva megtudtam: még egy ajtó.

A sor nem halad, jön is pár méltatlankodó fasz, meg egy nagyon kedves tufa házaspár, negyedszer vannak itt, mert a neten és a telefonon keresztül semmit nem tudnak elintézni, persze felelősséget vállalni nem tud senki, mert anonim a dolog, szégyen az egész ország, hat diplomával rendelkeznek, gyerek is színötös, de ennyi herce-hurcát őt még nem láttak, mint ennél a beiratkozásnál – tudom meg ordibálásukból. Jó nekem, dörmögöm el magamban.

Bejutok az utolsó akadályon is, gyorsan kapok még két formanyomtatványt, hogy töltsem már ki (talán ezért nem haladt a sor), közben meglátom, hogy a már sikeresen beiratkozottak dokumentumait nagy dobozkákban tartják, az egyik tetején épp Bazsa bárgyú feje mosolyog rám, felröhögök, a copfos srác (akinek a jelentkező lapjáról kilestem, hogy szögödi) kérdően néz rám, gyorsan el is kezdek kamufonálni.

Az egész procedúra egy hölgynél történik, egyszerre két emberrel foglalkozik, mindent megmutogatok és odaadok neki, látszólag tök rendben vagyok, de azért kapok még egy papírt kitöltésre. Rutinból írogatom már az adó és TAJ számomat, valamint az egyéb kurva fontos dolgokat, amit már hat helyre levéstem.

Kapok egy kiskönyvet, amire az egyik fantasztikus igazolvány piktúrámat fel is szarvazza a néni, ha tudom, hogy ide kell, lehet csináltam volna egy újat, most ezt a retek fejet nézhetem majd évekig.

Búcsúzásképp kapok egy tarisznyát is, a hévmegállóban kukkantok csak bele, nagyon money, tájékoztató CD és katalógus, csoki, chips, üdítő, Kiskegyed, koton, meg egy csomó szar kupon, amit le tudok majd vásárolni olyan boltokban, ahol még sose jártam. Karaj.

A visszafele út legalább már nem telik gyomorgörccsel, főleg ha belegondolok, hogy főiskolás lettem. Nyaljátok szét a szaromat.

Forrás: GonzoPress Magazin Regisztrált Tehetségpont

Írta: maki

Címkék:beiratkozás, bgf, főiskola, iskola, orientációs napok