A Kilimandzsáró hava

Tekinteted mézarany fényfolyója;

Augusztus színei, a mágia-mező;

Emlékem ködébe veszett szent éjszaka;

Világló izzók, gyöngéd parazsak, s csak Ő;

Lágy téli dallam, öntudatlan, néma;

Egy csepp-csók, harmatos füvek közt;

Mezítláb a lidérc-árny felé, hóban;

Tavon csillanó narancspír, kincse örök;

Veled a semmiben, csak ketten. Merre vagy…

Pogány káosz-imádat, léttelen tündér-köd;

Fekete fák fölöttem. Természetbe olvadva,

Létem hallhatatlan földjén, tényleg létezett az öröm?

Csukott pillád rebbenve őrzöm álmomban;

Éjszín tó, vad hegyek alatt, tisztán, létezőn;

Végtelen rét, múlatlan Szabadság, hol van ma?

Pilledt, megkapó lélek-becézés, nektek köszönöm,

Szerethettem, elveszett szívek ejtettek magukba.

S zárva, utak nincsenek, csak ha elmém felkölt.

Ős mítoszok, fantázia világom, titkos szavak;

Mécsfény, kint hó szitál, ezüst az éj. Békét őrzök…

Hulló szirom, félek már. Hitetlen vagyok régóta.

Spirálisan rendeződött alakok a teliholdon, képzeletem fölött.

Bódító magány, zamatos zápor illat;

Felold szívdobogásod zenéje, cseppen a könny;

Kopogó eső az ablakon, szomorúvá révedt kint a sivatag;

Mozaik álmaim változnak örvénylőn;

Üvegkép, nyár sugaraival évődve-játszva;

Csillag a láng, a szem tükör;

Felpezsdítőn zeng a megváltó dal.

Felhőóceán, égi, fullasztó kék-özön;

Rádsimulok, hiszem, hogy nekem maradsz;

Felettem a lét gyújtókorongja tündököl.

Ős mocsár, halál illat, rejtélyesen vonz a vágyam;

Sötét, szégyenlős barlang, mely csodáit rejtve-rejti.

Létezett-e bármely? Perzsel a kétely. Nincs válasz.

Forrás: GonzoPress Magazin Regisztrált Tehetségpont

Írta: Rácz Enikő Míra

Címkék:vers