Nyílt, szabad szoftverek az államigazgatásban is
Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős államtitkára köszöntötte az éves nemzetközi OpenOffice.org konferencia részvevőit a rendezvény plenáris ülésén 2010. szeptember 1-jén, Budapesten, a Parlamentben. A nyílt szabványokat fejlesztő közösségek és támogató vállalatok rangos találkozójának idén először ad otthont Magyarország. Az államtitkár beszédében kiemelte: az új kormány megnyitja az állami – közigazgatási és oktatási – informatika kapuit a szabad szoftverek világa előtt.
Nyitrai Zsolt elsősorban azért méltatta a szabad szoftverek fejlesztőit, mert önkéntes közösségi munkájukkal megalkotott programjaik és megoldásaik az információs szabadság térnyerését és az információs önrendelkezés megvalósítását segítik. A magyar szekció képviselőihez szólva a tapasztalatok teljes körű megosztásában, a minőségbiztosítás, az oktatás és a szakmai megbízhatóság terén egyformán magas szintű támogatás hazai kereteinek megteremtésében, egy sikeres működési modell meghonosításában kért együttműködést. Aláhúzta: a szakminisztérium az államigazgatás alrendszereiben belátható időn belül lehetővé kívánja tenni, hogy szabad szoftvereken is folyhasson a kormányzati munka.
Az OpenOffice.org Konferencia 2010 rendezvény augusztus 31-től szeptember 3-ig tart, szervezője az ODFA Magyarország, a Nyílt Dokumentumformátum Szövetség magyar tagozata, fő helyszíne a Közép-európai Egyetem. Az esemény a népszerű szabad szoftver, az OpenOffice.org irodai programcsomag fejlesztőinek és felhasználóinak éves találkozója. A nyílt forráskódú szoftverekkel foglalkozó legismertebb közösség idén ünnepli ingyenes, szabadon terjeszthető terméke létrejöttének tízedik évfordulóját.
A konferencia több száz nemzetközi résztvevője között neves magyar és külföldi fejlesztők és döntéshozók találhatók. Az OpenOffice.org támogatói olyan multinacionális vállalatok, mint pl. az Oracle, az IBM, a Novell vagy a Google. Az előadások mellett közösségi programokat is szerveznek a felhasználók, érdeklődők számára.
A szabad szoftverek, a nyílt dokumentum formátum széles körű alkalmazása a világ számos pontján sikeresen bevált gyakorlat. A bevezetés tapasztalatai alapos előkészítés mellett minden esetben igazolták az erőfeszítéseket, és valódi, mérhető költségcsökkentést eredményeztek. E szoftverek térnyerése további, magasan kvalifikált munkaerő számára teremthet munkalehetőségeket Magyarországon is.
Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
Kommunikációs Főosztály
Budapest, 2010. szeptember 1.
Címkék:államigazgatás, nemzeti fejlesztési minisztérium, nyitrai zsolt, openoffice.org, parlament, sajtóközlemény, szoftver







Végre elindul valami.
Bár ha nagyot akarnának lépni, akkor azt csinálnák, mint a francia rendőrség, vagy Barcelona városvezetése, hgoy nyílt forráskodú linuxokat fejlesztenének saját használatra, s onnantól kezdve BG, már nem sápolna meg senkit se.
Szép kezdeményezés, de kevésnek tartom.
Ubunutut használok, mindenkinek ajánlom, s nem vagyok egy kockafejű guru, egyszerű user. Nagy segítség van a magyar ubuntu közösségi oldalon.
Peace & love