Erotika Expo 2011
Pechünkre pont szombaton érkeztünk meg az Erotika Expora, amikor is a rendezvényközpont egész területét – mint később kiderült – bombariadó miatt lezárták. A helyszínt biztosító rendőrök kommunikációja kimerült az „Ééénn nem tooom mivaaan!” megjegyzésben, szóval inkább úgy döntöttünk máshol ütjük el az időnket az értelmetlen várakozás helyett.
Aztán öt óra fele mégis visszakanyarodtunk, és legnagyobb meglepetésünkre ekkor már nyitva volt a center. A kasszánál a sorban az előttem álló középkori úriember mélységesen felháborodva konstatálta, hogy négy órája itt áll, és most igenis vissza fogja kérni a parkolójegy, a belépőjegy, és az aznap e miatt kihagyott négy óra munkájának pontos összegét. Ami szimpatikus, hogy legutolsót kivéve azonnal visszafizettek mindent.
Már a tavalyi Erotika Exporól is keringett a hír, hogy színvonaltalan, eseménytelen, és egy fabatkát sem ér, ez sajnos idén is sem volt másképp. Bár megjegyezném, hogy sajnos csak a szombati napon tudtunk megjelenni, így a többi napról nem tudunk nyilatkozni. Néhány napja VV Gigi (?!) is lemondta a vásáron való részvételét, mint műsorvezető. “Azt hittem, hogy sokkal színvonalasabb lesz az Erotika Expo, amit csupán polgárpukkasztás miatt vállaltam el, hiszen négy évvel ezelőtt hoszteszként már dolgoztam a rendezvényen. De egy méltatlan vita ráébresztett, hogy nincs helyem ott sem műsorvezetőként, sem vendégként” – olvasható a Borsban. Nos, talán Gigi döntött jól.
Abszolút B kategóriás lányoktól láthattunk ZS kategóriás showt. Kiállító alig volt, a műsor is csapnivaló volt (Volt egy sztrippernek magát beállító fickó, aki tánc közben megállt, lehajolt, és kikötötte a cipőfűzőjét, majd folytatta az amatőr vonaglást…). Punci nem igen volt látható, csak néhány elfeledett, gonosz pina.
Az ékszíjat nálam az dobta le, amikor az egyik standnál egy ránézésre is suttyó harmincas fickó a következő szavakat intézte az eladóhoz: „Tee rééégóta gondúkodomm és kőőne valami szarr amit beledugdoshatnék-e a csajjom piccsájába, oszt olyann vannee?” Ekkor körülnéztem, és – mint valami rémálomban – észrevettem, hogy csak ilyen, és ehhez hasonló emberek vesznek körül. A matériát finoman visszanyelve jeleztem a kollégámnak, hogy ideje indulni.
Soha többet!
Hadsereg
Tejszínes Popók
Akció!
Kelj már fel a földről Anyukám!
Az Expo házigazdája!
Forrás: GonzoPress Magazin
Írta: Végh Ádám
Címkék:erotika expo, kiállítás, pina, szex











