dRegeneráció

1.

Chuck Templeton nehéz léptekkel vonszolta kialvatlan testét a fürdőszobában lévő – kontár munkások által kissé ferdén felfúrt – tükör elé. Megmosta arcát, közben lehangolva, ugyanakkor beletörődve nézett elébe újabb tökéletesen unalmas munkanapjának. Csak az a kis box járt a fejében, amiben – túlzás nélkül – fél életét töltötte el munka címszó alatt. Tizenöt év robot elég volt arra, hogy megtapasztalja, mit is jelent a kiégés fogalma. Már vagy öt éve annak, hogy nem hagyta el arcát őszinte mosoly, sőt, legalább két éve már semmilyen sem.

Aktatáskáját bal kezében szorítva vette magához a Daily Stuff aznapi számát, ahogy minden egyes reggel tette. Nagyjából egy órás utazása alatt minden áldott nap elolvasta az újságot. Épp oly nihilséggel konstatálta az iskolában elkövetett tömegmészárlás hírét, mint az új kulturális miniszterrel készített kacifántos interjút, vagy a bolhapiac termékeit.  A metrón ülve azonban szemet szúrt neki egy giccsesen dizájnolt hirdetés a lap hátoldalán: „Megunta már, hogy mindig beteg? Szervezete megviselt, folyton fáradt? Itt a vissza nem térő lehetőség! Teljes sejtregeneráció, a mellékelt kuponnal 10% kedvezmény!” Bal szemöldökét felhúzta, mélán sóhajtott egyet. Miért ne? Úgysem valószínű, hogy segít, de egy próbát talán megér. Délután benézek hozzájuk…

Este negyed hétkor Chuck búcsút intett Dawsonnak, a recepciósnak. Fél fülével hallotta, hogy Dawson még valamit utána szól. „Szép napot Uram, találkozunk holnap!” Azt… persze – gondolta volna telis tele iróniával, de még ehhez is fáradt volt. Jobban szemügyre vette az újsághirdetést. A sejtregeneráló szalon nem nagy kerülő a hazafelé vezető úton, ez plusz egy remek ok, amiért érdemes tenni egy próbát.

Az üzlet nem volt túldíszítve, ellentétben a hirdetéssel. Az ablaküvegek sötétített fóliákkal voltak lefedve, azokon stencillel ügyetlenül felfújt CellReGen, alatta pedig egy odakaristolt „Ha elege van az álmegoldásokból…” felirat volt olvasható. Chuck benyitott, erről az ajtó fölé szerelt sípoló jelző is árulkodott. A semmiből egy negyvenes, fehér köpenyes férfi lépett elő, arcán megigazította ovális szemüvegét, majd barátságosan kezet nyújtott.

-          Örvendek, Dr. Malen vagyok! Miben lehetek a szolgálatára, Uram?

-          A mai újságot olvasva akadtam a hirdetésükre, érdekelne a regeneráció. Őő… elnézést, Chuck Templeton.

-          Kérem, foglaljon helyet, máris beavatom a részletekbe! – egy karosszékhez vezette Chuckot, majd leült vele szemben, és folytatta – Mi a CellReGennél – ahogy olvashatta – azzal foglalkozunk, hogy a fáradt, elhalt sejtszöveteket egy vadi új technológiával regeneráljuk. A kezelés nem olcsó, ugyanakkor a klinikai tesztek tökéletes bizonyságot adnak a módszer hatékonyságáról. Létezik a föld mélyén egy meleg vízből kinyert radioaktív anyag, melynek megfelelő módon történő besugárzása képes a sejtek teljes újjáépítésére. A szisztéma tulajdonképpen az őssejt-technológia egy továbbfejlesztett változata.

-          Nos, ez elég hihetetlenül hangzik – elgondolkodott. Rengeteg kérdés motoszkált a fejében, de tudta, a válaszokat bizonyosan unná, így fel sem tette azokat – azt hiszem, tennék egy próbát…

-          Egyetlen fontos dolgot kell még tudnia Mr Templeton. A sugárzás vagy csak a testén – azaz nyaktól lefele -, vagy csak a fején – azaz az agyán – végezhető el, mindkettőn semmiképpen. Az agyában lévő idegsejtek sokkal nehezebben regenerálhatóak, így azok eleve nagyon megterhelik a szervezetet. Mivel nem óhajtunk bajlódni a káros mellékhatásokkal, ezért csak az egyiket vállaljuk.

-          Ez nem gond! A szervezetemmel semmi baj nincsen, így egyértelműen az agyregeneráció mellett döntök. Mikor kezdjük?

-          Ezt a nyilatkozatot kérem, olvassa el figyelmesen, majd töltse ki az utána következő három oldalt, és már kezdhetjük is!

2.

Chuck Templeton kezében a kitöltött és aláírt lapokkal várta, hogy hosszú idő után megváltozzon az élete. Maga is meglepődött, mikor az izgalom jeleit vélte felfedezni magán. Ilyen is régen volt. Talán ez a gyógyulás első jele… Dr. Malen egy kis szobába invitálta. A szoba olyan volt, mint valami illegális kutatóintézet egy laborszobája, ennek ellenére sterilnek tűnt. Helyet foglalt az enyhén megdöntött háttámlájú orvosi ágyon. Alaposan megnézte a mellette álló – vélhetően több tonnás – fémszerkezetet. A gép emlékei szerint hasonlított egy röntgenre. A doki a kezébe nyomott egy pohár víznek látszó folyadékot.

-          Ezt igya meg. Immunerősítő… És most, ha kimondja a varázsszót, neki is látunk.

-          Kezdhetjük!

Malen a fémóriásnak két karját Chuck feje fölé hajtotta, az abból kilógó diódákat pedig homlokára erősítette. A gép gombjait nyomkodva a doktor még motyogott valamit, majd a páciensre nézett, valóban felkészült-e a beavatkozásra.

Az indítógomb lenyomása után Chuck tompa, majd egyre élesebb nyomást kezdett érezni halántékán. Fogait összezárva tűrte a szokatlan fájdalmat, közben be-bevillanó emlékképek jelentek meg fejében, de lélekjelenléte nem volt továbbgondolni a szálakat. A kép szépen lassan elfeketedett.

-          Mr. Templeton! Mr. Templ.. á, hát magához tért? – Cuhck félig lehunyt szemekkel bólintott. – Remek! A kezelés során előfordulhat ájulás, de ne aggódjon, ez teljesen normális, akárcsak a fáradékonyság. Nagy gázfröccsöt kapott most az agya – mosolyodott el Dr. Malen – kell egy kis idő, amíg rendezi magában a dolgokat.

Chuck kitöltötte a hétszámjegyű csekket, majd elindult hazafelé. Nem kifejezetten érzett változást, azt leszámítva, hogy most még fáradtabb volt a szokásosnál, a metrón szinte majdnem elaludt, a mozgólépcsőn felérve pedig a fény is a megszokottnál jobban zavarta látását. Hazaérve még az ágyig sem jutott el, mindjárt le is dőlt a kanapéra, és mély álomba zuhant.

A férfi madárcsiripelésre ébredt, és úgy pattant ki az ágyból, mint akit ágyúból lőttek ki. Orrával egy nagyot szippantott a levegőből, picit bent tartotta, majd száján át lassan kifújta. Sikerült – gondolta – jól érzem magam! Érzek! Telis tele van a fejem kreatív gondolatokkal. Most neki is állok, és bepótolom az elmaradt éveket!

Chuck órájára pillantott, már tíz harminc volt. Egy pillanatra zavarta, hogy elkésett munkahelyéről, de ez a gondolat viszonylag hamar tovaszállt, és a biztos felmondás tudatáig fajult. Fel is hívta felettesét, hogy közölje a jó – illetve rossz – hírt. Ezzel a lendülettel azt az éttermet is felhívta ahonnan sok-sok éve rendelte mindennapi elemózsiáját, és lemondta azt is. „Megkérdezhetem, hogy hat és fél év hűség után miért döntött úgy, hogy felbontja a szerződést, Mr. Temptleton?” Chuck ezen a kérdésen hangosan felnevetett. Olyan jóízűen nevetett, ahogy talán még soha életében, majd kinyögte: „Újdonságra vágyom!”, és lecsapta a kagylót. A nappaliban bekapcsolta a polcon porosodó rádiót, áttáncolt a konyháig, ahol rántotta készítésébe kezdett. Gazdagon fűszerezte remekművét, nem spórolva a kakukkfűvel és majoránnával. Reggeliét magában „FantáziaRántotta” névre keresztelte, majd vaskos kenyérszeletekkel pillanatok alatt behabzsolta az egészet. A jóllakottság mesés érzésével fordította székét az ablak fele, elmerengve a nyiladozó tavaszi tájon.

Az utcán sétálva folyamatosan dezsávű érzése volt, mintha a régmúlt érzések felelevenedése okozná őket. Úgy érezte magát, mint egy ősember, akit most fagyasztottak ki jégbörtönéből, mint Jézus, feltámadása után, vagy mint amit a Dalai Láma érez minden egyes reinkarnálódásakor. Pedig Chuck nem világosodott meg, de nem ám! Csupán visszakapta tökéletesen átlagos életét…

3.

Chuck nem tétovázott, elég hamar talált magának munkát egy gyógyszercég marketingeseként. Kezdőként hihetetlen kreativitásával, és energikus munkájával hamar elnyerte az alkalmazottak és főnökök bizalmát. Mindenkivel jó kapcsolatot ápolt. Elképesztő lelkesedésének, és az önkénesen vállalt többletmunkának köszönhetően még a konkurens cégek is felfigyeltek rá. Élvezte a sikert, nem is igen foglalkozott a magánélet fogalmával, a munka vált az életévé. Be akarta bizonyítani, hogy ő a legjobb a szakmában. Egy szellős kora őszi napon a főnöke hívatta az irodájába.

-          Üdvözlöm Mr. Templeton, kérem, foglaljon helyet! Nyilvánvalóan tudja, hogy igen rövid idő alatt maga lett a cég egyik legértékesebb embere.

-          Köszönöm Uram, ez megtisztelő!

-          …Kérem, hallgasson végig! Tehát révén, hogy engedhetetlen szükségünk van magára, nem hagyhatom, hogy idejekorán belefásuljon a sok teendőjébe. Ugye érti ezt, Mr. Templeton?

-          Nem igazán, Uram…

-          Arra szeretném megkérni, hogy menjen el egy hónap szabadságra. Az elmúlt időszakban mindent megtett a cégért… te jó Isten, még többet is… Magának is kell néha pihennie! Nyaraljon egyet valahol, igazán megérdemli!

-          Ugye most csak viccel, Uram? Eszemben sincs szabadságra menni, pláne most, amikor ilyen szépen összejöttek a dolgok. Remélem, ezt maga sem gondolja komolyan…

-          A lehető legkomolyabban gondolom. Kérem, legalább gondolkodjon el a dolgon a hétvégén, és ha úgy dönt, nyugodtan maradjon otthon az elkövetkezendőkben! Nálunk biztos helye van, nincs oka az aggodalomra!

Chuck felállt, dühös tekintetét még egyszer a főnökének szegezte, majd kirohant, becsapva maga után az ajtót. Hazafelé úton elgondolkodott a szabadságon, de hamar döntést hozott. Mégis mi a fenét csinálnék egy hónapig otthon? Nyaralás? Kizárt… még kiesnék a lendületből. Ezzel el is vetette a lazítást. A hétvégét otthon töltötte marketing doktori iskola könyvek görcsös tanulmányozásával és jegyzeteléssel.

A hét első napján reggel nyolc órakor Chuck Templeton főnökét irodája előtt várta, hogy szót válthasson vele. A cég tulajdonosa egyáltalán nem lepődött meg, hogy ott találta. Barátian megveregette hűséges alkalmazottja vállát, majd irodájába tessékelte. Chuck közölte vele a hírt, hogy eszében sincs szabadságra menni, ellenben lenne még néhány innovatív ötlete. Miközben részletezte a terveket, kisebb szorongás töltötte el. Vajon tetszeni fog neki? Biztos van még min tökéletesíteni…

Az igazgató telefonja megcsörrent. A titkárnő volt az, bejelentette egy bizonyos Carl Dean érkezését. – Fontos ügyfél! Kérem, küldje be azonnal! Templeton, maga pedig nézze át addig még egyszer a munkáját, ellenőrizze a számításokat! – Igen, Uram! – hagyta el csalódottan az irodát, majd egyből a dohányzó felé vette az irányt. Régebben is kocabagós volt, de most céltudatosan akart némi füstöt leerőszakolni tüdején. Egy kollégájától kért is egy szálat, majd az első próbálkozásra lángra lobbanó tűzköves öngyújtó odatette a pontot a mondat végére. A férfi hazafelé már habozás nélkül vásárolta meg két doboz barna-füstszűrős cigarettáját a sarki tabakban.

A következő hetek stresszesen teltek. A munka soha nem állt meg délután hat órakor, Chuck otthonát félig kiolvasott könyvek és összegyűrt, összefirkált füzetlapok borították, gomolygó füst áradt keresztül az egész lakáson. A főzés öröme ismét feledésbe merült, táplálékul többnyire a készen vásárolt szendvicsek, és a konzerv-sólet szolgált. Munkahelyén egyre terhesebbé váltak a kooperatív tevékenységek, csupán az irodája nyújtott tökéletes menedéket a kihívások, és az idegesítő kollégák elől.

4.

Már hónapok teltek el, és a lelkesedés szinte teljesen tovatűnt. Chuck Templeton szomorúan felismerte a helyzetet: visszaesett. Nem okolt érte semmit és senkit. Beletörődötten ücsörgött irodájában kisimogatva a papírtömbökön felhalmozódott szamárfüleket. El kéne mennem ismét a CellReGenhez – gondolta. Munkaideje végeztével a regeneráló szalon felé vette az irányt. Dr. Malen meleg szívvel üdvözölte. Neki is egyből feltűnt a változás.

-          Hogy érzi magát, Chuck?

-          Megismételhető a kezelés, doktor?

-          Sajnálom Mr. Templeton, de a nyilatkozatban is benne van, hogy csupán egyszer végezhető el a beavatkozás. Ezt sajnos kénytelenek vagyunk betartani, mivel komoly agykárosodást okozhat a további besugárzás.

-          Kérem Uram, inkább az agykárosodás, mint a jelenlegi életem…

-          Sajnálom, Chuck! – és már nyitotta is az üzlet ajtaját az elkeseredett páciens előtt.

Templeton biccentett, kilépett az ajtón, rágyújtott, majd egy közelben árválkodó telefonfülke felé vette az irányt. Megállt előtte, leemelte a kagylót, bedobott ötven centet, majd egy ismerős számot kezdett el tárcsázni.

-          Tessék, FlamedMeat – az ízek világa, a világok ízei… Miben segíthetek?

-          Itt Chuck Templeton. Szeretnék újra előfizetni önöknél!

-          Á, Mr. Templeton! Örömmel hallom. Minek köszönhető, hogy ismét tőlünk rendel?

A férfi megvárta, míg az arcán lecsorduló könnycsepp eléri a földet, erősen visszaszívta az orrán kifolyni akaró váladékot, és letette a telefont, olyan lassan, amilyen lassan csak lehet.

Forrás: GonzoPress Magazin

Írta: Baglyas Ádám

Címkék:burnout, novella, sci-fi, sejtregeneráció