GonzoPress Magazin » Újraélesztésért két év börtön

Újraélesztésért két év börtön

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) újabb pontot terjesztett elő a Büntető Törvénykönyv márciusban esedékes módosításával kapcsolatban. Azok a páciensek, akik a halálból térnek vissza, két év börtönnel lesznek sújthatók.

Magyarországon az ENSZ 1961-es és 1971-es kábítószer-egyezményeit a 2005. évi XXX. törvényben hirdette ki az Országgyűlés. A kábítószerek hatályos listáját a 142/2004. évi XXX. törvény és az 1998. évi XXV. törvény melléklete tartalmazza. A listán szerepel egy bizonyos pszichoaktív anyag, nevezetesen a DMT – 3-[2-(dimethylamino)ethyl]indole – mely amellett, hogy a világ legtöbb országában illegális státuszban lévő-, azaz kábítószernek minősülő vegyület, az emberi szervezet egyik természetes agyi hatóanyaga, akárcsak rokonai a melatonin, és a szerotonin.

Kutatók bebizonyították, hogy a cerebrospinális folyadékban – tehát az agyi-gerincvelőben – termelődő DMT felelős – néhány más vegyület mellett – az álmokért, és ugyanezen anyag szabadul fel nagy mennyiségben a halál beálltakor, ezzel magyarázható a „fény az alagút végén” jelenség is.

Mivel a halál beálltakor felszabaduló DMT mennyiség bőven túllépi a csekély mennyiség határát, az a személy, akit visszahoznak a halálból – defibrillálnak – tudtán kívül bűncselekményt követ el, így a BTK új módosítása értelmében 2-8 év börtönbüntetéssel sújtható.

„Tisztában vagyunk vele, hogy az emberi szervezetben ilyen esetben végbemenő biológiai folyamatok a pácienstől függetlenül történnek, azonban nem hagyhatjuk figyelmen kívül az így bekövetkező bűncselekményt. Ennek ellenére próbálunk a realitás határán maradni: a páciens legközelebbi hozzátartozója dönthet arról, hogy a beteget újraélesszék-e tekintetbe véve a büntetőeljárást.” – nyilatkozta Dr. Navracsics Tibor, közigazgatási és igazságügyi miniszter. Hozzátette, hogy akinek nincs elérhető közelségben rokona, illetve hozzátartozója, azt automatikusan újraélesztik, majd ha felépült börtönbe zárják. A miniszter úr elmondta azt is, hogy az így kiszabható maximális büntetés a BTK-ban megjelölt alsó határ – azaz a halálból visszatért személyek csupán két év börtönbüntetésre számíthatnak.

Forrás: GonzoPress Magazin

Írta: bagolyszkij

2012. február 14.

Címkék:, , , , , , , , ,

8 Responses to “Újraélesztésért két év börtön”

  1. dafuq? szerint:

    ? viccnek túl komoly, de komolynak meg túl vicc. cikkíró whachasay?

  2. IzomTibor szerint:

    Ekkora f@szságot is csak a magyar kormány tud kitalálni! Meneküljön innen mindenki amíig nem későő! :((

  3. pfff szerint:

    Remélem ha egy ilyen törvényt hozó embert kéne újra éleszteni, egyik sem fogja meggondolni vajon mi legyen.
    Pusztuljon az összes.

  4. Rolexxx szerint:

    Ne legyetek hülyék…. cimkék: fiktívhír :)

  5. fütyülős szerint:

    a sok “meneküljön innen mindenki” aki ezt beszopja, tényleg nem érdemes újraéleszteni

  6. Ekpafat szerint:

    Ugye nem gondoljátok komolyan?! Ez még provokációnak is durva!

  7. pitypang szerint:

    Pöpec a cikk. Fütyülős: a “meneküljön innen mindenki”-re annyit írnék, hogy most ilyen a környezet. Tényleg nehéz elhinni, hogy a sületlenségben vannak a kormányt túlszárnyaló kreativitással megáldott írók. Bár abban is igazad van, hogy sokan vannak akik sokmindent beszopnak: és lőn kétharmad.

  8. Nil szerint:

    Vicces lehetne a cikk, ha nem csinálnának ezek amúgy is hasonló baromságokat. Ebből a kormányból simán kinézem, hogy, ha börtönnel nem is súlytják, de tuti megadóztatják az újraélesztést!
    “Újraélő adó” :)

Írj megjegyzést